- So Hyun! – rántott maga mellé June.

- Csak, hogy visszatértél. – nevetett Min Seo.

- Már azt hittük összebarátkoztál Eun Byunnal és inkább vele lógsz, mint velünk. – csatlakozott előbbihez Hayun.

- De a lényegre visszatérve. – szólalt fel Jay. – Nem ronthatják el a karácsonyunkat. Velük, vagy nélkülük, de csodás ünnepünk lesz.

- Pontosan. – értettünk egyet mind.

***

A fiúk kimentek még fáért, mivel a kandalló tüze kezdett kialudni. Megegyeztek, hogy mind a négyen kimennek, és együtt szenvedik el a hideget. Mi a lányokkal addig a kanapén összebújva egy takaró alatt kutakodtunk a tv-ben valami jó film után.

- Ez életem eddigi legjobb karácsonya. – mosolyodott el Lisa. – Ezt meg kell örökítenünk! – pattant fel és a fához szaladt, két barátnőm pedig követte.

- Nem sok kedvem van. Ne haragudjatok! – néztem rájuk szomorkásan.

- Valami baj van? Történt valami? – aggodalmaskodott Hayun. Válaszul csak megráztam fejem. Nem akartam most mindent rájuk zúdítani.

- Rosszul hazudsz. – tűnt el Lisa arcáról is a mosoly. – Biztos nem szeretnél beszélni róla?

- Biztos. – erőltettem arcomra egy mosolyt. – Menjünk! Csináljuk meg azt a képet! – siettem oda ezúttal én a fához. – Na, nem jöttök?

***

Miután elkészült a kép a fiúk is visszaértek. Folytatták a játékot, én azonban továbbra is csak szemlélő voltam. Nem sok életkedvem volt.

HAYUN SZEMSZÖGE

Látszott So Hyunon, hogy valami zavarja. Mi több, mintha szomorú lenne. Valahogy muszáj felvidítanom.

- Mindjárt jövök. – álltam fel a többiektől, majd a konyhába mentem. Elővettem egy fazekat, illetve pár hozzávalót egy forrócsokihoz. Amint elkészültem kis bögrékbe töltöttem a forró italt, tetejére pedig tejszínhabot illetve pillecukrot tettem.

- Hmmm. Jól néz ki. – hallottam meg June hangját az ajtóból. Egyből felé kaptam tekintetem, és elmosolyodtam. Még mindig eszméletlenül oda voltam ezért a srácért.

- Nektek csináltam. – pillantottam a bögrékre. – Segítesz kivinni őket?

- Persze, miután... - lépett közelebb. Alig 20 centire állt meg tőlem. Csillogó szemeivel ajkaimat szemlélte.

- Miután? – kérdeztem kissé zavarba jötten.

- Miután megkaptam, amiért jöttem. – nyalt végig alsó ajkain. Direkt csinálja ezt?

- És miért jöttél? – néztem rá kérdőn. Kezében valami aprócska dolgot szorongatott. Arcán egy hatalmas mosollyal emelte fel felénk kezét, amiben nem más volt, mint fagyöngy.

- Tudod mi ez?

- Fagyöngy?

- És tudod mit szoktak ez alatt csinálni? – húzta hatalmas mosolyra száját.

- Cs..Csókolózni? – dadogtam zavartan. A fejemhez képest egy paradicsom is fakónak tűnhetett jelen pillanatban.

- Pontosan. – húzott közelebb magához, majd ajkaimra tapadt. Bevallom eléggé meglepett. Régóta vágytam már erre. Többször is elképzeltem csókjait, de ez sokkal jobb volt a képzeletemnél.

- June... - lihegtem megszakítva csókunkat. – Ez most...?

- Már rég meg akartam tenni. Tetszel Hayun. Beléd szerettem. Lennél a barátnőm?

- Hogy én? – nyíltak nagyra szemeim. Erre végképp nem számítottam.

- Hány Hayunt ismersz még? – nevetett. Elkezdtem gondolkodni, de ő félbeszakított. Újból ajkaimra tapadt, amit azonnal viszonoztam. Ujjaimat sötét tincseibe futtattam, így közelebb vonva őt magamhoz. Éreztem, ahogy belemosolyog csókunkba.

- Ezt egy igennek veszem. – nevetett, majd egy apró puszit nyomott párnácskáimra. – Na, menjünk! A végén kihűl a forrócsoki. – én csak bólogattam. Az előző sokkhatástól meg sem tudtam szólalni. Vigyorogtam akár egy tejbe tök.

HANBIN SZEMSZÖGE

Eun Byunnal összebújva néztünk valami hülye filmet. Vagyis inkább csak ő nézte. Az én gondolataim messze jártak. Pontosabban nem is olyan messze. So Hyunon.

- Ah, ez mi? – tápászkodott fel mellkasomról, hogy felkapcsolja az éjjeli lámpát. Ekkor vettem észre a pulcsimon lévő apró foltot. Biztos So Hyun szempilla spirálja kent össze, amikor megölelt.

- Biztos összekentem valamivel. – rántottam meg a vállam. – Ne foglalkozz vele!

- Mégis mivel kented össze? Egész nap nem csináltál semmit. – folytatta.

- Akkor lehet, hogy már régebben összekentem, csak nem jött ki belőle. – magyarázkodtam. Valamit ki kellett találnom, hogy elvonjam a figyelmét erről, még mielőtt baj lesz. – Mit szólnál, ha most bepótolnánk az előbbi kimaradást?

- Én benne lennék. – mosolyodott el perverzen. Ez az! Nyert ügyem van. – Ha, nem csak azért a ribancért csinálnád! – emelte meg a hangját. – Te tényleg képes lennél csak azért lefeküdni velem, hogy védd azt a lotyót?

- Hogy? – néztem rá meglepetten. Ilyen könnyen rájött volna.

- Azt hitted nem fogom észrevenni, hogy mióta megdugtad belé vagy zúgva? – vetette oda szemrehányóan. – De tudod mit? Legyetek boldogok! Kíváncsi vagyok, vajon Bobby mit szól majd ehhez az egészhez. – indult meg az ajtó felé. Meg kellett állítanom.

- Nem mondhatod el neki! – ragadtam meg csuklójánál fogva. – Bármit megteszek, csak ne mondj neki semmit.

- Nem elég egy bájos pofi és egy jó szex ahhoz, hogy mindent elintézz. – rántotta ki kezét szorításomból, majd kiviharzott. Ennyi! Most mindennek vége!

SO HYUN SZEMSZÖGE

Épp a Hayun által készített forró csokit szürcsölgettem, amikor megjelent Eun Byun. Szemei dühtől izzottak.

- Te utolsó ribanc! – üvöltötte, majd elindult felém. Ütésre emelte kezét, de Bobby elém állt.

- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, megbánod. – jelentette ki nyugodt hangon. Én persze tudtam, hogy ez megtévesztő lehet. Velemi is így beszélt, azon a bizonyos estén.

- Mi ütött beléd? – támadta le a lányt Min Seo.

- Hogy belém mi ütött? Ti tényleg ennyire vakok vagytok? – kérdezte hisztérikusan. – Nem vettétek észre, hogy mi folyik itt? Ez a ribi a pasim alá feküdt.

A szívem kihagyott egy ütemet. A bögrémet is majdnem elejtettem, annyira lesokkoltak szavai. Néma csend lett. Senki nem szólt semmit, viszont éreztem a tekinteteket magamon.

- Én most megyek. Boldog karácsonyt. – jegyezte meg flegmán, majd távozott.

- Beszélhetnénk négyszemközt? – indult meg a konyha felé Bobby. Hangja még mindig nyugodt volt. Ez semmi jót nem jelenthet.

- Bobby...

- Igaz amit Eun Byun mondott? Tényleg lefeküdtél Hanbinnal? – fürkészte arcom válaszra várva.

- Igen, de...

- Értem. – szorította ökölbe kezét, s a konyhapultra csapott.

- Részeg voltam. Nem önszántamból feküdtem le vele. – magyarázkodtam.

- Megerőszakolt? – pillantott rám dühösen, mire sajnos nemleges választ kellett adnom. – Akkor mégis mit jelentsen az, hogy nem önszántadból tetted?

- Be voltam rúgva. Azt hittem te vagy az. – léptem hozzá közelebb.

- Azt hittem, te más, vagy mint a többi. De nem. Te is egy kis hülye liba vagy. – nézett rám csalódottan, majd elindult az ajtó felé.

- Bobby, kérlek! Beszéljük meg! – szaladtam utána könnyes szemekkel.

- Ezen nincs mit megbeszélni! Lefeküdtél vele, holott tudtad jól, hogy ezzel összetöröd a szívem. És ne fogd a részegségre. – lökött el magától, majd becsapta maga mögött az ajtót.

- Bobby! – kiáltottam, mivel June visszafogott.

- Ssss! Nyugodj meg! – szorított magához. Vigasztalhatatlannak éreztem magam. Csak zokogtam.

- Húgi. Mi ez az egész? – állt elém Jay.

- Majd én elmesélem. – sóhajtott fel B.I.

***

- Utána kell mennem! – néztem bátyámra elszántan. Szemeim égtek a sírástól, de ez a fájdalom semmi volt a szívem fájdalmához képest.

- Még csak azt sem tudod hová ment. – ellenezte a dolgot Hayun.

- Emellett kell neki egy kis idő, hogy lenyugodjon. – tette hozzá Song.

- Nem várhatok! – ráztam meg a fejem. – Jay, te ugye tudod, hogy hová ment?

- Sajnos nem tudom. De tudok valakit, aki tudhatja. – kutatta elő telefonját, majd telefonálni kezdett. Egy fél óra múlva, már a kocsiba pakoltam be cuccaimat, hogy bátyámmal Bobby után induljunk.

- So Hyun! Várj! – szaladt oda a kocsihoz B.I. Kezével megtámaszkodott az autón, így közelebb hajolva. 

Könnyes szemeivel egészen lelkemig hatolt. – Nem mehetsz el! Én, szeretlek! Boldoggá tudnálak tenni. Az életem semmit nem ér nélküled. Kérlek... Könyörgöm neked, maradj velem!

- Nem tehetem. – válaszoltam könnyes szemekkel. Újból összetörtem szívét. – Sajnálom! – bátyámra pillantottam, aki azonnal el is indult.

Az út csendben telt. Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy majd mit is mondjak Bobbynak. Én tényleg szerettem őt, de azon a napon elkövettem egy hibát, amit helyre kell hoznom bármi áron.

Hamarosan megérkeztünk egy hatalmas nagy házhoz. Igazán gazdag lehet, aki itt lakik. Kiszállva egyből az ajtóhoz siettem, és dörömbölni kezdtem. Egy magas, fekete hajú férfi nyitott ajtót.

- Bobby itt van? – kérdeztem.

- Neked is, szia. – nevetett. – Attól függ ki keresi?

- So Hyun. A barátnő....A... Nem igazán tudom, mi vagyok számára. – sütöttem le szemeim.

- Gyere beljebb! – biccentett fejével. – Szóval So Hyun... Te vagy az öcsém nagy szerelme? – mért végig mosolyogva. – Meg kell hagyni, jó ízlése van.

- Ő itt van? – tértem újból a lényegre. Fontos volt, hogy minél hamarabb beszéljek vele.

- Itt. De a helyedben nem mennék a közelébe. Eléggé idegbeteg most. – húzta el a száját.

- Tudom. – sóhajtottam. – Miattam az.

- Nos, a te döntésed. Én nem szólok bele. – tette fel a kezeit védekezésként. – De kérlek, vigyázz magadra!

Miután megtudtam, hogy Bobby hol is van pontosan, azonnal oda siettem. Kopogás nélkül törtem be az ajtón, ahol ő valami égő tárgyat tartott kezében, s teljesen elmélyülve figyelte.

- Bobby... - szaladtam oda hozzá.

- Mit keresel itt? – fordult felém még mindig ingerülten. – Nem voltam világos? Többé nem vagy része az életemnek. – jelentette ki, majd tovább égette közös dolgainkat. Képeinket, illetve emlékeinket.

- Kérlek, beszéljük meg! – néztem rá könnyes szemekkel. – Én csak is téged szeretlek.

- Engem ez már nem érdekel. Tovább léptem. Neked is ezt kéne. – rántotta meg a vállát. – Most pedig menj! B.I már biztos vár!

- Én nem megyek el nélküled! – ültem le a földre, kezeimmel pedig átkulcsoltam lábát. – Életem végéig veled maradok!

- Engedj el és állj fel! – utasított.

- Nem! Bármit megteszek, csak kérlek, bocsáss meg nekem! Ez volt életem legnagyobb hibája! – emeltem rá szemeim.

- Szóval bármit? – pillantott ajkaimra. – Még egy kis büntibe is belemennél?

- Igen. – nyeltem egy nagyot. Tudtam mire gondol, és féltem. Féltem, hogy majd újra bántani fog. De ez a kockázat megéri nekem, ha visszakapom.

- Komolyan? – lepődött meg ő is.

- Érted bármit megtennék. – vallottam be igaz érzelmeimet. Közelebb vont magához, s már majdnem megcsókolt, amikor a bátyám ránk törte az ajtót.

- Baj van! – lihegte. – Hanbin... Megpróbált öngyilkos lenni. Az intenzív osztályon van. Válságos az állapota.

- Hogy mi? – kérdeztük egyszerre. A szívem összeszorult és azt hittem ott fogok összeesni. Nem hittem a fülemnek. Öngyilkos akart lenni? Miattam? Erről én tehetek. Csak is én.

- Az én hibám. – zokogtam. – Ha én nem vagyok, akkor most nincs ez az egész.

- Ne mondd ezt! – ölelt magához Bobby.

- Indulnunk kéne! A többiek már a kórházban vannak. – nyomkodta idegesen telefonját Jay.

Elköszöntünk Bobby bátyjától Minotól, majd együtt indultunk el a kórházba. Hátul ültem Bobbyvel, s idegességemben kezét szorongattam. Már sötét volt. A hó hatalmas pelyhekben esett, emellett az út is csúszott.

- Szerintetek jobban van már? – tettem fel félve a kérdést.

- Reméljük a legjobbakat. – válaszolta bátyám. Ekkor telefonom megrezzent. Egy üzenet. Junetól:

Nem tudták megmenteni...

Bobbyhoz bújva kezdtem el zokogni. Nem akartam mást, mint én is meghalni. Talán túlzottan is akartam.

Már csak egy hatalmas fényre emlékszem, és minden elsötétül.

Meghaltam.

Nos, kicsit hosszabb lett mint a megszokott. Úgy gondoltam az utolsó részt, kicsit hosszabbra hagyom. Nagyon köszönöm azoknak, akik végig követték a történetet! ^^ Remélem tetszett. Sajnálom, hogy ennyire szomorú véget írtam, de másképp nem tudtam végleg lezárni. 

További szép estét!